Takarítottam álmomban...

Itt van ez a lakás, ingyen a mienk, nem is rossz, igaz, távol van a világtól, és nem is akartunk családi házat, de ha már így megkaptuk... Na de hogy fogom én ezt kitakarítani, rendben tartani? Mindig olyan kosz lesz, mint az előző háziasszony keze alatt? Bűz van, nem érzed, hogy fogom azt eltüntetni? Por, rendetlenség, koszos sarkak, amit képtelenség kitakarítani, nemhogy tisztán tudjam tartani... Mindez álmomban történt és egy teljes éjszakát végig takarítottam, csoda-e hogy fáradtabban ébredtem, mint amikor lefeküdtem?!

Eltévedtem a mennyország felé félúton

Az utat sajnos visszafelé már jól tudom... Kinek mondhatnám el? Annak, aki velem együtt letért a járt útról, vagy annak, aki sosem fogja megérteni, miért hiszem azt, hogy a mennyország nem ott van, ahová gondoltuk, azoknak, akik gyakran a pokolba repítenek, holott a mennyország kulcsát adták a kezembe, azoknak, akik igazán csak azt szeretnék, hogy a felhők közt legyek mosolyogva és bele is betegednének az alkalmi boldogtalanságomba... vagy a földi életet könnyítő, néhol nehezítő barátoknak?! esetleg a majdhogy idegen kérdésfeltevőknek vagy netán annak, aki 12 óra munka után is elégedetten mér végig?! Mi lenne, ha tényleg választani kellene, nagyobb a pénz ereje, a feltörés vágya?! És aztán jönne a lelkiismeret, a sok elmélkedés?! Nehéz hinni, hogy a becsületes élet, a kitartó munka, a hűség meghozza a gyümölcsét... Nehéz a szeretettel, a kedvességgel, az "úgyis jót teszek" magatartással megbénítani az ellenséget, főként ha kitartóan ficánkol, nem is látszik rajta a bénulás jele... Bízok abban, hogy lesz végső elszámolás és hogy ott aztán megbénul mindenki, aki most kővel dobálózik...