Hétfő

(az Egy 7vége című bejegyzés folytatása)

... a fű sem nőtt ma, de az órarend alakult... viszont fűt fát megmozgatva sem találtam senkit, aki ismerné az autómosó tulajdonosát... utolsó lehetőségként felhívtam az irodát, s mit  ad Isten, azt mondják, a főnök nincs, számot nem tudnak, de a kesztyű előkerült sárosan és vizesen, de ők megtisztították, menjek csak érte... Mentem is, kosznak nyoma sincs (szerintem rá sem került...), de a kesztyű a régi nagy örömömre.

Sajnos csak mikrovilágom jó néhány tagja tudja a történetet, s most, hogy visszakaptam a kesztyűt nem is tehetem közhírré a történteket, pedig már ki volt dolgozva a teljes népszerűsítési stratégia...

További tanulság tehát, hogy ne hagyjuk az igazunkat, legyünk, bátrak, magabiztosak és kitartóak, az igazság és a méltó büntetés egyaránt kijár mindenkinek.

Egy 7vége

A reggelt a hét fő témája és tennivalója határozta meg, szöktünk neki a laptopnak, hogy hány fok van odakint, -16, futás beindítani az autót... beindult nehezen, de rázott, csúnyán köhécselt, s ha ez még nem elég, a motorlámpa is jelezte, gondja van szegénynek...

A reggeli idejét és az egész délelőttöt a tervezés határozta meg... hétfőn kell hívni a kedvenc, imákba foglalt szerelőt, de a fia is vakáción van, lehet, épp sízik Ausztriába... máshoz nem mennénk, mi lesz?! Hiába mind hallottam a nyugtatást, csak a hidegtől lehet, semmi komoly baja nincs, biztos csak elfagyott kicsit a nemtudommi, nagyon idegesített, hogy miért pont most, miért pont velem... 

Na de beletörődve elindultunk megmosatni az autót, ugyanis megmaradt a mondás, ha koszosan viszed az autót szervízbe, olyan, mintha mosdatlan mennél orvoshoz... A kedvenc autómosó szülővárosomban van, de most beértük egy másikkal is, kb. 1 órát vártunk egy külső mosásra, belefáradva indultunk haza, és csak itthon vettük észre, hiányzik a mosás idejére az autóban hagyott  bőrkesztyűm. Az a kesztyű, amire évek óta vágyok, ezt a példányt tavaly nyár elején néztem ki, azóta rendszeresen ellenőriztem a boltban, hogy megvan-e még, sokszor felpróbáltam, elképzeltem, hogy az enyém lesz.... és az is lett, ajándékba kaptam a Mikulástól, buszon érkezett épp a napján, hogy aztán büszkén vezessek benne... Alig két hónapig hordtam és most nem volt meg, el sem képzeltem, hogy ilyen lehet... Visszamentünk, kértük szépen, kértük csúnyábban, de nem került elő... A szolgáltatásuk - amit becsületesen kifizettünk - hatszorosát lopták el...

Na de ne feledjem el az örömöt, kiolvadt az agyonfagyott autó és kialudt a segítséget kérő lámpácskája, megnyugtató érzés, de nem voltam igazán boldog tőle, lehet, hogy olcsóbb lett volna, mint a kesztyű, és egyébként is... 

Több tanulság is megfogalmazódott közben:  1. mindig történhetne rosszabb is, mint ami épp történt. 2. ha te tisztességesen végzed a munkádat, nem vágod át az embereket, nem jelenti azt, hogy más is ezt teszi. 3. semmit nem kell olyan helyen hagyni (irodában, autóban, lakásban), hogy könnyen hozzáférhető legyen, egy-egy ember ellop ezt-azt (az autómból már loptak el egy színben épp oda találó rotring golyóstollat)...4. ne ragaszkodjunk tárgyakhoz...   

Szóval ilyenre sikeredett az év első viszonylag tanulásmentesre, főként pihenősre, egymásra figyelősre tervezett szombatja, és ez még nem minden...

A vasárnap nagy örömünkre sokkal békésebben, nyugodtabban telt, igazi régi illatok és ízek világában. 

A bal sávok jobbikán balra fel!

Kész az autó, be van szerelve az mp3 lejátszó, az ajándékokat megvásároltuk, kalandra fel! Csak a város közötti vezetés és az, hogy odatalálunk-e keltett némi feszültséget, de egyikkel sem volt különösebb probléma... nem lepett meg, hogy a jobbra lévő "balra fel" utcát is megtaláltam, hisz egy nyelvet beszélünk...
Szavak helyett álljanak itt a fotók az elkezdett közös életük szépségéről, és a velünk töltött hétvége varázslatosságáról ("nálunk vannak Beáék és a barátja"):

A fiúk kedvenc elfoglaltsága: játék, tv.



A mi kedvenc elfoglaltságunk:


Vasárnapra a "prófétább" beszélt belőlünk, így végre a nap is kisütött, aztán hamar irány az állatkert, a vár, az orv(o)asi egyetem (a kertjében szerecsendiófák alatt sétálgattunk):

Az egykori csíki csapat:


Az osztálytársak:


Rend a lelke mindennek:


Még kifér a kerítésen:


Reméltem, hogy nem harapja le a kezem, ha elfordulok:


Láma szeme, láma szeme... (jó poén :)


Művészesdi a várban:



... és akinek a legjobban ment:

Valaki mondja meg, miért ilyen!

Érdekes, amikor elhittem, hogy szerencsés ember vagyok, akkor hirtelen kicsit figyelmeztetett az élet... de mostanra kezd sok lenni a figyelmeztetésből... nem sorolom a jeleket, nehogy újra éljem a velük járó érzelmeket. Tény, hogy most megint derűs napokat élek a borús Csíkszeredában, és próbálok mindenre jobban vigyázni, jobban figyelni... Félek boldognak lenni, nehogy megint kerüljön valami, ami elrontja a hétköznapok nyugodtságát, s gyakran gondolok arra, talán nem élek megfelelően, de nem tudom, mit változtathatnék... ígyhát zajlik az élet a megszokott iramban...

Sofőrvizsgák

December 6-án volt az első, arra nagyon készültünk, sikerülnie kell, ez csak természetes... de nem így lett. A következő emberi mulasztás miatt bukott, aztán volt még két sikertelen, a dátumokra sem emlékszem már, csak az egyre nagyobb csalódásokra, kiábrándulásokra.
A tegnapi sikeres volt, nem tudtam jár-e dícséret így, több, mint 7 hónap elteltével... emlegetve a kudarcokat, remélem sikerült kellően jutalmazni is...

Tütük

Félvállról vett, de sikeres sofőrvizsga után sok - sok kellemetlen Daciás élmény, lefullad, bedöglik, nem gyúl be, elfelejtett sokk, stb... eldöntöttem, soha nem kell nekem autó, nem leszek jó sofőr, sőt egyedül autóba sem merek ülni... Sok - sok puhítgatás után eldőlt, vennénk egy "külföldi kocsit" :) Volt segítség, közbenjárás, szervezés is, és lett egy CV - 85 - BEA (Kicsi Skoda néven ismert).

Őt már jobban tudom vezetni, néha bedöglik, de az bármelyik női és férfi sofőrrel előfordul, ügyesen közlekedünk a kisebb nagyobb viszontagságokat leszámítva (traffic accident, high speed) Államvizsga előtt jött a motiváció, "kapsz egy autót"... de jött a felelősség kérdése is, fenn tudom-e tartani, tudok-e jó gazdi lenni, stb... Az "új kocsi" (Kicsi Seat néven ismert)

szebb, nagyobb, jobban fel van szerelve, az én nevemen is van... de nem nőtt a szívemhez, az autóknak fenntartott helyet már rég betöltötte a Kicsi Skoda... így ő szabadított meg a Ballón való öklendezéstől, a sok cipekedéstől, s őt próbálom mindennel kényeztetni, hogy hálából ne sodorjon váratlan, kellemetlen helyzetekbe :)