Biztos pontok

Az új dolgok színt visznek az életünkbe, az újonnan kötött ismeretségek jóleső kihívást jelentenek. Jó, ha igyekszünk megújulni ruházatilag, kapcsolatilag, szakmailag, tudásilag, blogilag, mert így nem vállunk unalmassá másoknak és nekünk sem lesz unalmas a világ. De mindez úgy igazi, ha vannak örök és biztos pontok az életünkben.

 Számomra nélkülözhetetlen az ember, aki mindig ott volt az asztalfőn, aki mindig elmondta a véleményét sokadjára is, csak néha hallgatva meg az enyémet... Szinte hihetetlen és kezelhetetlen, hogy már nincs ott, mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára láttam és ugyanakkor mintha minden közös élmény tegnap történt volna. Tisztán emlékszem a piros konyhabútoros meglepetésre, a heti kiflirevaló kiszámigálására, a szerelmi életem számonkérésére, a zsírfoltokra a nadrágomon, a disznóvágásokra, és a félelemre, hogy félremozdul a keze és arra, hogy bíztam annyira benne, hogy mégis oda merjem tenni a fejsze alá a kezem, a ballagási ajándék ötletére, a sok-sok aranymondásra, és arra a bizonyos kézfogásra…

 Bizonyította, hogy nem kell tanultnak lenni ahhoz, hogy példa értékű életed legyen, hogy a sok kitartó és igaz munka is meghozza a gyümölcsét... De bizonyította azt is, hogy egyes embereknek nem használ a nevelés, a szép szó, de a verés sem… Csodáltam és ösztönösen utánozom a kitartását, az önmagához és a másokhoz való szigorúságát, a tiszta életformáját és remélem, hogy sikerül úgy megvalósítani magamat, ahogy neki sikerült. De azt is remélem, hogy jobban meg tudom választani az embereket magam köré, s hogy tudok kicsit toleránsabb lenni, mint amilyen ő volt.   

Igyekszem úgy élni továbbra is, hogy örömkönnyek csillogjanak nagyapai szemeiben, amikor onnan fentről, abból a másik országból letekint rám. És remélem, ha nem is érezte eddig, hogy mekkora szükség volt rá, most látja – hogy a legtalálóbb példával illusztráljam –, úgy viselkedünk, mint a lovak, amikor a hajtó bedobja a gyeplőt közéjük, mindenki megy a saját feje után, teszi, amit az ösztönei, érdekei, eddigi elfojtásai diktálnak és vissza-visszatekint várva, hogy az erős, érdes hang megzabolázza, és jó útra terelje.

Tanít az élet is...

Általános iskolában - vagy kicsivel előtte- megtanulunk írni, olvasni, majd osztunk, szorzunk is... Később románul is tanítanak, és a szerencsésebbek most is hallják, hogy hangsúlyozta az általánosban a vesszőt a magyar tanár úr...
Középiskolában már vásároltuk a könyveket, egyre nagyobb volt az ára a tanulásnak... Ma olyan tanfolyamokra vágyunk, ahol naponta 350 - 495 lejért adják a siker kulcsát a kezünkbe...
És felnőttként - szerencse, hogy csak felnőttként - olyan tanfolyamokat is tart nekünk az élet, amiért fizetnénk, csak ne kelljen tanulni belőlük... Megtanítja, hogy erősebb emberek vagyunk, mint azt gondoltuk magunkról, hogy a kitartás, a józan ész ott van bennünk és használni is tudjuk, ha úgy adódik. Szelídebb, odaadóbb és "jobb" emberek leszünk, átélve egy nagy fájdalmat, és látva, sokan vannak mellettünk a bajban... Erősebben hiszünk Istenben és határozottabb a sejtés, kevesebb a lelki atya, mint a pap, s mind a profán, mind a "szent" világot a pénz hajtja és uralja...
Fontos még megérteni a lecke azon részét is, hogy figyelni kell a testünk jelzéseire, nem lehet csak úgy elmenni mellette és az erőnket fitogtatva ne venni észre a mentőcsónakokat, mert figyelmeztet az orvos és jelez a test, csak figyeljünk és reagáljunk, ha kell, kérjünk segítséget, és ne álljunk tétlenül, amikor lépni, tenni kellene az egészségünkért....
A tanfolyam ideje alatt csalódunk pozitívan egész a meghatódásig, és kiderül, jobbak, odaadóbbak, tisztességesebbek az emberek körülöttünk, mint gondoltuk, de persze csalódunk negatívan is, amivel - és ezt egy másik tanfolyamon tanultuk - nem kell foglalkozni, azok felé forduljunk, akiknek adni tudunk, és akik nekünk is sokat adnak... De velük legyünk végtelenül rendesek, feddhetetlenek!

Tanulni tehát mindenből lehet és kell is, a tanfolyamok árát pedig csak jó esetben mérik pénzben...

Törekedjünk arra, hogy teljes földi életet éljünk, eltékozolt idő, csalódás és félelem nélkül, látva az élet szép oldalát, az emberek jobbik arcát és érezve a szeretetet, ami körülvesz minket...

Nyárutó

Nem kell országhatárokat átlépni ahhoz, hogy újat, szépet, láthassunk. Ha kevés az idő (értsd în sens figurat is) tekintsünk körül saját hazánk háza táján! Mi ezt tettük hétvégén nagy örömünkre és feltöltődésünkre:

XXI. századi freskó Marosfőn :))
(eddig csak úgy elhajtottunk mellette)


Haladunk, ámulunk


Kis kacsa fürdik a Gyilkos-tóban


Körbejártuk


Haladtunk a szoros felé


Kávézás közben egyszer csak feltűnik, ez a vendéglátó egység hűtőszekrénye:


Ők is kíváncsiak a hazánkra


Izvorul Muntelui


Hajóz


Megszáll, nem riasztja el holmi lakodalom :)


Reggel még szebbnek láttuk:



Szárhegy, Lázár -kastély


Szeret


Át Libánon, ha el is terelik a forgalmat, s vasárnap már Zetelakán terveztük az ismerjük meg szép hazánkat projekt következő állomását

Akarsz-e játszani

Az ilyen napokért érdemes élni... Amikor hirtelen, hiába borítja köd a várost, kivirul életem ege... és fene tudja mitől... csak úgy! most hirtelen derűs akar lenni! És máris más az arckifejezés, más az önmagamról alkotott kép, mostantól megint képes vagyok a világmegváltásra, másként szól a rádió és akarok játszani, játékban élni - egy életen át -, mely valóra vált... Megmagyarázni persze nem lehet, azt sem, hogy mitől vagyunk melankolikus, az egész világ elől is elbújni vágyó - amikor látszólag semmi problémával nem küszködünk - állapotban és az sem magyarázható, hogy mindez mitől változik meg, mitől látjuk hirtelen szépnek - a külvilág számára is látható problémák falán át - az egész világot.
De ettől és épp így szép az élet!