Ez egy ilyen nap volt....

... még jó, hogy a vége fele járunk :) 

 Reggel még minden rendben volt, sportos öltözetbe bújva így képzeltem a napom: munka - úszás - munka - gyereknapi koncertezés... A reggeli adag munka utáni kávézáson kollégáim diszkréten figyelmeztettek, hogy az egyetemi napos póló nem biztos, hogy megfelel a főkonzul úr fogadására... Mondom, nincs gond, úszás után díszbe vágom magam... Indulás előtt néhány másodperccel emlékeztet egyik kedvenc kolléganőm, hogy ma jön egy hetedik osztályos csoport egyetemlátogatásra... Na ez teljesen kiment a fejemből... Telefonálgatás- szervezkedés- lemondás -átszervezés - hajmosás És itt a következő Benny Hilles jelenet: amikor ráengedem a vizet a hajamra rájövök, hogy a hajszárító az úszós pakkban van, ami viszont az irodában maradt... aztán ott szárítottam meg a hajam, ez is megoldódott, a bodoki gyerekeknek és tanáraiknak is tetszett a fogadtatás. Látszólag minden sínen volt, a konzul urat vártuk nagy békességben, amikoris megláttam egy kis cérnaszálat a nadrágom szárán, amit meg is rántottam és a felhajtás le is bomlott egyből... Újra átöltözni nem volt már erőm, maradt a gombostűvel feltűzött nadrág és a derült égből pottyant lecseszés, amit hirtelen azt sem tudtam, hová tegyek.... az apróságok, hogy senkinek nem akkor volt kedve és ideje dolgozni, amikor nekem is, említésre sem érdemesek...

Na de a szederbokros produkció éltetett ma is, s holnap úszás is lesz :)

A költözés tiszteletére

Na nem mi gazdagodtunk meg hirtelen, és vásároltuk meg álmaink lakását a Jégpálya negyedben... Ottis kolléganőm költöztette át finom főztjeit, ugyanis felfigyeltek rá és közzétették :)... Egyik nap bemutatta új blogját és felhívta rá a figyelmem, hogy természetesen továbbra is szerepel  az elhanyagolt magánéleti blogocskám az ő híresén... (ATYAÉG, MÉG A VÉGÉN VALAKI VÉLETLENÜL RÁ(M)KATTINT) Lépnem kellett... nagy lépésre nem futotta, de kerestem találóbb arculatot (templétet), s fogadkoztam, hogy ezután én biza gyakrabban írok... Azért hiszem ezt most -kivételesen- el magamnak, mert tanulnom kellene a következő alig három hónapban... és a tanulásnál természetesen jobb a blogolás... úgyhogy hihető vagyok...

Gyöngyös

Kézdin, ahol – a család legnagyobb örömére – nem internetezek végre került idő az alkotásra :) Még jó, hogy kellett műszakiztatni a BE(J)ÁT.

És megszületett a döntés, Kászon is az internet-mentes alkotásoknak kínál majd helyszínt :) na de Kászon egy külön bejegyzést is megérdemel, és ahogy kitavaszodik egyre több eseménynek ad majd otthont, amelyekről remélhetőleg itt is beszámolok. 

Ellenőrző összesítő kimutatás

"Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat." (Moldova György)

Így, az év végén egy-egy "üres" pillanatban gyakran elgondolkodom az idei év történésein. Amikor felidézem az idei évet (a sok vizsgát, az államvizsgákat, az akkreditációs dossziék szériára való gyártását, majd a bizottságok fogadását, az előléptetést, a későbbre vonatkozó ígéretet, a sok szakmai tervet, a megvalósításokat, a nyaralást, a barátkozós napokat) az az érzésem, hogy sűrítve éltem 2-3 évet.  (Ezt abból is gondolom, hogy idén nagyon sok ősz hajszálam lett...) Gyakran jut eszembe egy igen kedves ember mondása, miszerint beérik a kitartó munka gyümölcse... lehet, hogy egy nagy adag gyümölcs épp idén érett be...  

Igyekszem úgy élni, hogy az élet egyes területein minden tőlem telhetőt megtegyek, és úgy látom, megháláltatik az erőfeszítés, nyilván nem rögtön és nem mindig úgy, ahogy azt szeretném. De ha így folytatódik az élet, és rendszeresen lesznek ilyen gyümölcsérős időszakok, akkor azt mondhatom, hogy a legszerencsésebb emberek közé tartozom. Az, hogy szerencsés vagyok és hogy fentről egyengetik az utam nem kérdés, sok éve tudom mindezt, de jó rácsodálkozni, hogy milyen szépen kialakultak azok a dolgok, amikről álmodni is csak futtában mertem. 

De mindig van egy kis félelem, bizonytalanság is bennem, hogy vajon úgymond eleget adok-e cserébe?! Nem-e jön valami egyszer csak, ami széttöri ezt a szépen felépített álomvilágot?!

Persze mindig van egy jel, ami emlékeztet, hogy nem a paradicsomban vagyunk, az apró bosszúságok mellett ott van minden reggel az elégedetlen szempár. És akkor lenne teljes a kép, kerek a világ, ha a reggeli szempárba nézve hasonló öröm, elégedettség és sikerélmény jelenhetne meg, mint amit én érzek. Ez még várat magára, de hiszem, hogy jövő ilyenkor már az említett szempárban látott örömökről, sikerekről is beszámolhatok.