Így, az év végén egy-egy "üres" pillanatban gyakran elgondolkodom az idei év történésein. Amikor felidézem az idei évet (a sok vizsgát, az államvizsgákat, az akkreditációs dossziék szériára való gyártását, majd a bizottságok fogadását, az előléptetést, a későbbre vonatkozó ígéretet, a sok szakmai tervet, a megvalósításokat, a nyaralást, a barátkozós napokat) az az érzésem, hogy sűrítve éltem 2-3 évet. (Ezt abból is gondolom, hogy idén nagyon sok ősz hajszálam lett...) Gyakran jut eszembe egy igen kedves ember mondása, miszerint beérik a kitartó munka gyümölcse... lehet, hogy egy nagy adag gyümölcs épp idén érett be..."Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat." (Moldova György)
Igyekszem úgy élni, hogy az élet egyes területein minden tőlem telhetőt megtegyek, és úgy látom, megháláltatik az erőfeszítés, nyilván nem rögtön és nem mindig úgy, ahogy azt szeretném. De ha így folytatódik az élet, és rendszeresen lesznek ilyen gyümölcsérős időszakok, akkor azt mondhatom, hogy a legszerencsésebb emberek közé tartozom. Az, hogy szerencsés vagyok és hogy fentről egyengetik az utam nem kérdés, sok éve tudom mindezt, de jó rácsodálkozni, hogy milyen szépen kialakultak azok a dolgok, amikről álmodni is csak futtában mertem.
De mindig van egy kis félelem, bizonytalanság is bennem, hogy vajon úgymond eleget adok-e cserébe?! Nem-e jön valami egyszer csak, ami széttöri ezt a szépen felépített álomvilágot?!
Persze mindig van egy jel, ami emlékeztet, hogy nem a paradicsomban vagyunk, az apró bosszúságok mellett ott van minden reggel az elégedetlen szempár. És akkor lenne teljes a kép, kerek a világ, ha a reggeli szempárba nézve hasonló öröm, elégedettség és sikerélmény jelenhetne meg, mint amit én érzek. Ez még várat magára, de hiszem, hogy jövő ilyenkor már az említett szempárban látott örömökről, sikerekről is beszámolhatok.
