2008. augusztus 22., péntek

Idézetesdi

Gyerekkorom óta szeretem írók, költők, dalszövegírók szép gondolatait kiírni, néha elolvasgatni és adott esetben idézni, ha az én szavaim esetleg már nem elég hatékonyak…
Álljon itt egy gyűjtemény a kedvenc idézetekből, amennyire lehet időrendi sorrendben (ahogy megkedveltem):

"Légy hát bolond, de tudd, hogy miért."

"Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés." (Eötvös József)

"Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(így nem szökik rá hirtelen az éj)
s míg kis szíve nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
így kérünk: Ülj le közénk és mesélj." (József Attila)

"Az embert azért áldotta meg az Isten képzelőerővel, hogy lássa, milyen lehetne, és azért áldotta meg humorérzékkel, hogy el tudja viselni, amilyen." (M. Bank)

"Kötelességed minden életben egy van csupán: Légy hű magadhoz!"

"Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi."

"Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet."

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél." (József Attila)

"Az erdőben egy útelágazáshoz értem, s én a kevésbé jártat választottam, ez volt minden különbség." (Robert Frost)

"Sírva jössz a világra, s körülötted mindenki mosolyog. Igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva távozzál, s körülötted mindenki sírjon."

"Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
és tartsd tenyeredben a végtelent." (William Blake)

"Van akit úgy őrzünk meg magunknak, hogy elengedjük."

"Mindent elvehetsz tőlem, de hagyd meg hitemet az emberekben."

"Meghalni még magadért sem érdemes."

Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak (Kányádi Sándor)

"Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés, az döntés, az ítélet és ígéret."

"Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik." (Marcus Aurelius)

"A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot." (Pilinszky)

"Illúziódnak fátyolát ne lebbentsd, maradj örökké boldog álmodó, mert szebb egy megvalósulhatatlan álom, mint egy át nem álmodható jövő." (Eszterházy)

"Ne félj a mától, Ausztráliában már holnap van."

"Minden elmúlt szerelem közelebb visz minket egy tökéletesebb kapcsolathoz. „Te vagy a szikla, aki miatt tengerré nőttem.” Vagyis: Az egyik fél hajdan vízcsepp volt. Minden érzés, emlék, tapasztalat egy-egy cseppel nagyobbá tette. A másik porszem volt, mely az idők során sziklává nőtt. S a tengernek sziklára van szüksége, a sziklának pedig tengerre. Egy porszemet elsodorna a tenger, egy vízcsepp pedig azonnal felszáradna a sziklára hullva…"

„Kockáztasson, kövessen el hibákat! Néha nagyon fontos, hogy ne legyen tökéletes! Néha helytelen dolgokat kell tenni!”

“Tudok élni nélküle, de nem szeretek.”

"Az embert kivéve minden állat tudja, hogy az élet alapvető célja az, hogy élvezzük."

"Soha senki nem fogja megnyerni a nemek csatáját, túl sokat cimborálunk az ellenséggel."

2008. augusztus 19., kedd

Otitól "lopott" ötlet alapján

Ami elsőre eszembe jut a betűk láttán:

A – alma (többet kellene egyek)
Á – ágy (nagy alvásokra vágyom), álom (szeretem fejtegetni, mit miért álmodhatok)
B – Beja
C – cukor(ka)
Cs – csók
D – Duna
E – eper
É – élet, édesanya, élelem
F – fiatalság (imádom)
G – gúnár (félek tőle), Gergő (most épp haragszik rám)
Gy – gyopár, gyengédség
H – házimunka, háziállat, HÁZ (saját!), híd (emberek között)
I – Istike, iroda
Í - írni (szeretek)
J – játszótárs („A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni…”)
K – Kádár (cserépbeli virág), kocsi
L –
M – marmaládé, matek
N – napsütés
Ny – nyár (a kedvenc évszakom, mindjárt vége :(( )
O - Ottó (kedvenc gyónások, beszélgetések)
Ó – óra (még nem is ismertem, már viseltem... és azóta is...), óvó néni
Ö – öröm (néha nehéz mindenben megtalálni...)
Ő – őrület (és őrült ember van bőven)
P – pipacs, papucs
R – répa, retek (mogyoró)
S – sikátor, skoda, seat
Sz – szerelem, személyiség (feltárni, elrejteni…)
T - TV (nem nagyon szeretem bámulni)
Ty – tyúk
U – utazás
Ú – út (végtelen)
Ü – üröm (az örömben… szinte mindig akad, de ilyen ez az élet…)
Ű - űrutazás
V – várakozás (nem szeretek várni, és várakoztatni sem)
W – wikipédia
X - xenon égő
Y - yacht, yard
Z – zárkózottság (kicsit lehetnék zárkózottabb)
Zs – Zséda (Új hold jár)

2008. augusztus 8., péntek

Takarítottam álmomban...

Itt van ez a lakás, ingyen a mienk, nem is rossz, igaz, távol van a világtól, és nem is akartunk családi házat, de ha már így megkaptuk... Na de hogy fogom én ezt kitakarítani, rendben tartani? Mindig olyan kosz lesz, mint az előző háziasszony keze alatt? Bűz van, nem érzed, hogy fogom azt eltüntetni? Por, rendetlenség, koszos sarkak, amit képtelenség kitakarítani, nemhogy tisztán tudjam tartani... Mindez álmomban történt és egy teljes éjszakát végig takarítottam, csoda-e hogy fáradtabban ébredtem, mint amikor lefeküdtem?!

Eltévedtem a mennyország felé félúton

Az utat sajnos visszafelé már jól tudom... Kinek mondhatnám el? Annak, aki velem együtt letért a járt útról, vagy annak, aki sosem fogja megérteni, miért hiszem azt, hogy a mennyország nem ott van, ahová gondoltuk, azoknak, akik gyakran a pokolba repítenek, holott a mennyország kulcsát adták a kezembe, azoknak, akik igazán csak azt szeretnék, hogy a felhők közt legyek mosolyogva és bele is betegednének az alkalmi boldogtalanságomba... vagy a földi életet könnyítő, néhol nehezítő barátoknak?! esetleg a majdhogy idegen kérdésfeltevőknek vagy netán annak, aki 12 óra munka után is elégedetten mér végig?! Mi lenne, ha tényleg választani kellene, nagyobb a pénz ereje, a feltörés vágya?! És aztán jönne a lelkiismeret, a sok elmélkedés?! Nehéz hinni, hogy a becsületes élet, a kitartó munka, a hűség meghozza a gyümölcsét... Nehéz a szeretettel, a kedvességgel, az "úgyis jót teszek" magatartással megbénítani az ellenséget, főként ha kitartóan ficánkol, nem is látszik rajta a bénulás jele... Bízok abban, hogy lesz végső elszámolás és hogy ott aztán megbénul mindenki, aki most kővel dobálózik...

2008. augusztus 4., hétfő

7vége

Elég zsúfolt, de mégis kikapcsolódós, pihentető és változatos... volt ott sok úszkálás, és fogadalom, hogy ezután rendszeresen művelem, családlátogatás, telefonos kapcsolattartás, stílusos nyűgölés, ahogy és amiért csak én tudok... Volt még finom kaja, ismeretlen táj, szülők ismerkedtetése, újságolvasás és kevéske fáradtság is... de az emlékek szépek és kipihenni bármikor ki lehet...

2008. augusztus 1., péntek

boldogabb vagyok

Több hónapja nem tudom hallgatni kedvenc rádiómat, a rendszergazda elállított valamit... Magyarországon sem voltam azóta... Naponta eszembe jutott, hiányzott, megnyitottam a honlapot, hátha csoda történik... Addig jutottam, hogy úgy éreztem, boldogabb lennék, ha hallgathatnám..., ezt elő is adtam kedvenc informatikusomnak, s láss csodát (LÉGY BOLDOGABB!!!), tegnaptól megy a sláger rádió... Boldogabb is vagyok!