2010. december 29., szerda

Ellenőrző összesítő kimutatás


"Az élet nem főpróba, hanem előadás. Minden élesben megy, nincs módod javítani. Ma dől el minden, tessék komolyan venni a napjaidat." (Moldova György)
Így, az év végén egy-egy "üres" pillanatban gyakran elgondolkodom az idei év történésein. Amikor felidézem az idei évet (a sok vizsgát, az államvizsgákat, az akkreditációs dossziék szériára való gyártását, majd a bizottságok fogadását, az előléptetést, a későbbre vonatkozó ígéretet, a sok szakmai tervet, a megvalósításokat, a nyaralást, a barátkozós napokat) az az érzésem, hogy sűrítve éltem 2-3 évet.  (Ezt abból is gondolom, hogy idén nagyon sok ősz hajszálam lett...) Gyakran jut eszembe egy igen kedves ember mondása, miszerint beérik a kitartó munka gyümölcse... lehet, hogy egy nagy adag gyümölcs épp idén érett be...  
Igyekszem úgy élni, hogy az élet egyes területein minden tőlem telhetőt megtegyek, és úgy látom, megháláltatik az erőfeszítés, nyilván nem rögtön és nem mindig úgy, ahogy azt szeretném. De ha így folytatódik az élet, és rendszeresen lesznek ilyen gyümölcsérős időszakok, akkor azt mondhatom, hogy a legszerencsésebb emberek közé tartozom. Az, hogy szerencsés vagyok és hogy fentről egyengetik az utam nem kérdés, sok éve tudom mindezt, de jó rácsodálkozni, hogy milyen szépen kialakultak azok a dolgok, amikről álmodni is csak futtában mertem. 
De mindig van egy kis félelem, bizonytalanság is bennem, hogy vajon úgymond eleget adok-e cserébe?! Nem-e jön valami egyszer csak, ami széttöri ezt a szépen felépített álomvilágot?!
Persze mindig van egy jel, ami emlékeztet, hogy nem a paradicsomban vagyunk, az apró bosszúságok mellett ott van minden reggel az elégedetlen szempár. És akkor lenne teljes a kép, kerek a világ, ha a reggeli szempárba nézve hasonló öröm, elégedettség és sikerélmény jelenhetne meg, mint amit én érzek. Ez még várat magára, de hiszem, hogy jövő ilyenkor már az említett szempárban látott örömökről, sikerekről is beszámolhatok. 

2010. december 22., szerda

Időrablók

Akik nem is tudják, hogy ez az egyik legértékesebb kincs... és azok, akik tudják, mert mindent elolvasnak a témában, de mégis rabolják az időmet, időnket... Sokféleképp lehet lopni az időt... vannak akik úgy teszik, hogy észre sem veszik, és nekem sem mindig tűnik fel, ezek azok az emberek, akik "csak" öt perccel érkeznek később (egy hónap alatt, heti két találkozást feltételezve már 40 perccel adósok...). Van olyan is, aki 5-10 percet késik, de tudatosan, hogy ő soha ne kelljen várjon és mert neki értékes az az 5 perc, kihasználja még akkor is, ha én teszek neki szívességet. És vannak az örökös, krónikus késők, akik órákat késnek, hitegetnek, napokkal később végzik el a bevállalt feladatot... az ilyen emberek teljesen kiszámíthatatlanok és megbízhatatlanok. 
Ha kellően erős lennék kerülném mindhárom fenti kategóriát, de az utóbbi kettőt mindenképp... lévén, hogy nem vagyok, inkább arra összpontosítok, hogy én ne éljek vissza senki idejével, ugyanis ez olyan adósság, amit nem lehet törleszteni...