Úti cél vagy utazás

Jól érezni magunkat, szívvel lélekkel tenni amit így is, úgy is tenni kell, s az életünkbe bevonzott emberekkel töltött napokat örömmel élni meg, a félórákat sem kell kínszenvedni, lehet átnézni a hibákon, a másságon, mosolyogni bölcsen, de nem hibáztatni magunkat, nem rontani el a saját szép napunkat, örömteli időinket, csak mert nem mindenki a mi forgatókönyvünk szerint él...
Fontos még! Segíteni mindenkinek mindenben, ne hagyni, hogy kihasználjanak, de megtenni mindent, ami tőlünk telik. Bárki bárkire rászorulhat!
Ezen dolgozom, célokat kitűzni, megvalósítani, közben mindenben keresni az örömöt, a szépet, az életet (sajátot és másokét egyaránt) élhetővé, boldoggá tenni. A gondokra is kihívásként tekintenék, megoldanám, majd büszke lennék e képességre is... a siralomvölgyet és a mennyországot is mi teremtjük itt a földön... az örömteli utazás kellene legyen a cél!

A bal sávok jobbikán balra fel!

Kész az autó, be van szerelve az mp3 lejátszó, az ajándékokat megvásároltuk, kalandra fel! Csak a város közötti vezetés és az, hogy odatalálunk-e keltett némi feszültséget, de egyikkel sem volt különösebb probléma... nem lepett meg, hogy a jobbra lévő "balra fel" utcát is megtaláltam, hisz egy nyelvet beszélünk...
Szavak helyett álljanak itt a fotók az elkezdett közös életük szépségéről, és a velünk töltött hétvége varázslatosságáról ("nálunk vannak Beáék és a barátja"):

A fiúk kedvenc elfoglaltsága: játék, tv.



A mi kedvenc elfoglaltságunk:


Vasárnapra a "prófétább" beszélt belőlünk, így végre a nap is kisütött, aztán hamar irány az állatkert, a vár, az orv(o)asi egyetem (a kertjében szerecsendiófák alatt sétálgattunk):

Az egykori csíki csapat:


Az osztálytársak:


Rend a lelke mindennek:


Még kifér a kerítésen:


Reméltem, hogy nem harapja le a kezem, ha elfordulok:


Láma szeme, láma szeme... (jó poén :)


Művészesdi a várban:



... és akinek a legjobban ment:

Valaki mondja meg, miért ilyen!

Érdekes, amikor elhittem, hogy szerencsés ember vagyok, akkor hirtelen kicsit figyelmeztetett az élet... de mostanra kezd sok lenni a figyelmeztetésből... nem sorolom a jeleket, nehogy újra éljem a velük járó érzelmeket. Tény, hogy most megint derűs napokat élek a borús Csíkszeredában, és próbálok mindenre jobban vigyázni, jobban figyelni... Félek boldognak lenni, nehogy megint kerüljön valami, ami elrontja a hétköznapok nyugodtságát, s gyakran gondolok arra, talán nem élek megfelelően, de nem tudom, mit változtathatnék... ígyhát zajlik az élet a megszokott iramban...

Ha már elfogyott a spagetti...

Ki bánja? Én nem, mert anélkül is jót beszélgettünk, kicsit még babáztam is, nem utolsó sorban a bor is finom volt, és nem gondoltam a hétköznapok útvesztőire sem. Ha valaha meg kellene magyaráznom, miért szeretek oda járni, miért szeretek vele lenni, ezt mondanám: leginkább azért, mert az ő nyugodtsága, kiegyensúlyozottsága és lelki szépsége engem is kicsit elviselhetőbbé varázsol. Ott megnyugszom, nincs már annyi irigység, békétlenség, oktalan harag bennem. Szeretek jókat pletykálni vele, érdekel a véleménye és mindig kicsit erősebb ember leszek mellette.
Köszönöm a tegnap estét (is)!