2008. augusztus 8., péntek

Eltévedtem a mennyország felé félúton

Az utat sajnos visszafelé már jól tudom... Kinek mondhatnám el? Annak, aki velem együtt letért a járt útról, vagy annak, aki sosem fogja megérteni, miért hiszem azt, hogy a mennyország nem ott van, ahová gondoltuk, azoknak, akik gyakran a pokolba repítenek, holott a mennyország kulcsát adták a kezembe, azoknak, akik igazán csak azt szeretnék, hogy a felhők közt legyek mosolyogva és bele is betegednének az alkalmi boldogtalanságomba... vagy a földi életet könnyítő, néhol nehezítő barátoknak?! esetleg a majdhogy idegen kérdésfeltevőknek vagy netán annak, aki 12 óra munka után is elégedetten mér végig?! Mi lenne, ha tényleg választani kellene, nagyobb a pénz ereje, a feltörés vágya?! És aztán jönne a lelkiismeret, a sok elmélkedés?! Nehéz hinni, hogy a becsületes élet, a kitartó munka, a hűség meghozza a gyümölcsét... Nehéz a szeretettel, a kedvességgel, az "úgyis jót teszek" magatartással megbénítani az ellenséget, főként ha kitartóan ficánkol, nem is látszik rajta a bénulás jele... Bízok abban, hogy lesz végső elszámolás és hogy ott aztán megbénul mindenki, aki most kővel dobálózik...

2 megjegyzés:

Szilveszter írta...

h'inni kell ha meghalunk is... és folytathatnám. nem tudom mi történik otthonjába, de szerintem nem tévedtél el, jól ismered te azt az utat.
Üdv nektek. :-h

Névtelen írta...

Nehez azt hinnem, hogy valaha is feladnad a becsuleteset vmi masert, ami mar nem az. Ha es amikor ez bekovetkezik, akkor en a szotaramban felcserelem a becstelen ertelmet az ellenkezojere...