Orsi dobott egy titokmegosztós labdát nekem, próbáltam olyan dolgokat összeválogatni, amikről még nem csobogtam úton útfélen, de nehéz volt, ugyanis nagyjából nyitott könyv az életem...
1. Kiskoromban nem tudtam egyedül játszani (ami nem volt gond, mert a szüleim szívesen játszottak velem), s ha netán igen, akkor is csak csavarhúzóval és vmi relékkel…
2. Amikor a szüleim nem voltak otthon tartottam attól, hogy soha nem jönnek haza és én árvaházba kerülök…
3. Nem voltam még 6 éves, amikor megtanultam írni (nemcsak a „ti” betűt) és olvasni (a legelső regény a Bölcső és bagoly vala Tamásitól) és én ezt hatalmas versenyelőnynek tartottam, sőt még most is gyakran sztárolom magam ezzel :D
4. Sok fura álmom van, mintha a múltban élnék, és mintha nem lennék megbékélve a jelennel, pedig teljesen jól vagyok, sőt nagyon jól!
5. Nem tudok énekelni, de nagyon – nagyon szeretek… sokan hallottátok biztosan már a szlogenem: „ha úgy tudnék énekelni, ahogy szeretek, már rég operaénekes lennék”, az éneklésem is hallhattátok, gyakran megfeledkezem magamról… Ja és táncolni sem tudok, de azt nem is szeretek…
6. Nem szeretem a lakodalmakat (és nem azért, mert nem tudok jól táncolni, hanem), mert azt gondolom, nem ünnepelhetem a házasságom első óráit olyan „rokonokkal”, akiket gyakorlatilag nem is ismerek és akik nem ismernek engem, pl. nem tudják, hogy szeretek énekelni, de tisztában vagyok vele, hogy nem megy jól.
7. Sok –sok ponyvaregényt olvastam (pirulós pofi] és mivel láttam, mennyire egy lére mennek, mondom magamnak, írok én is egyet (általánosban volt, amikor nem az egyediség volt az elsődleges cél), nekifogtam a kéziratnak (szó szerint papír és toll…), egy tanyán zajlott a cselekmény, de nem tudtam befejezni és többre nem emlékszem, mert mikor fele elkészült lektoráltattam, s aztán a lektor nem adta vissza soha a kéziratot.
4 megjegyzés:
[földönfetrengőröhögőspofi]
s annyira azért nem nyitott könyv, lám esetemben 5.5-1.5 az arány. javadra
:) találgatom, hogy miből áll össze az az 1.5, de nem nagyon tudom... Örülök, hogy ezek szerint még sok-sok ideig lesz beszédtémánk, főként, hogy én is csak 2 titkodat ismertem eddig...
Itt jut eszembe, egyik barátném gyerekként attól félt, hogy ha a szülei sokat találkoznak a barátaikkal, egyszer kifogynak a témából :))
A 3. ponthoz: én voltam az óvónénik kedvence, mert nem voltam még négy éves, amikor már folyékonyan olvastam az ő legnagyobb örömükre, nyugodtan mehettek kávézni és cigizni, mert én szórakoztattam mindenkit...középre ültettek és mesét olvastattak a többieknek velem....Ha most Bence fiam olvasna (ő már 4 és fél éves) én félnék, hogy mi lesz ebből a gyerekből...szerencsére valahol félúton én is elromlottam...ma már olvasni se tudok
szia Bea, nagyon jo a bloggod, erdekes torteneteket irsz magadrol,
ami meg ezeket a titkokat illeti nekem is volt kedvenc jatekom a csavarhuzo mindig minden megszereltem, de inkab szetszereltem,
minden jot neked Mesi:*
Megjegyzés küldése