Vacssoracsata 2.

Szerdán a két fiúból álló csapat került sorra, ők készítettek mennyei vacsorát nekünk...
Beszéljenek a fotók:

az előételünk...

és a főétel...

 és így nézett ki az asztal...

Desszertet is készítettek, lekváros palacsintát fogyasztottunk, ám akkorra már olyan jó volt a hangulat és úgy tele volt a hasunk, megfeledkeztünk a fotózásról.

Szülinapos is volt köztünk, akinek énekeltünk is:) A hangulat most is kellően emelkedett, kacagós volt, hogy aztán a mosogatás ideje alatt az élet nagy dolgait is kivesézhessük és a kusza világ szerelmi, párkapcsolati szokásait értékeljük...

Köszönjük a fiúknak a "pillcsiket" is és gratulálunk nekik!

Vacsoracsata

Egyszer rég, egy szakkolis hétvégén a túrós makaróni készítése közben jött az ötlet, tarthatnánk egy vacsoracsatát... aztán kicsit megfeledkeztünk róla, de szerencse egy bruschettás vacsora lehetőséget teremtett arra, hogy részletesen kidolgozzuk a szabályzatot és belevágjunk a játékba.

Hat mindenre kapható évfolyamtárs - így az államvizsga írása helyett - kettes csoportokba sorsolódott, és múlt kedden el is kezdtük a kalandot. A szabályzat néhány érdekes eleme: 

 - 7 személyre (6 "versenyző" és egy állandó, nélkülözhetetlen videós külső szakértő) maximum 50 lejre kell vásárolni és ebbe az apró figyelmességek, ajándékok is bele kell férjenek. 

 - értékelni a liftben kell egyenként, amit megörökítünk és az utolsó utáni kedden közösen megnézzük

 - a nyertes csapat kivételével a többi 4 ember az eredmény eldőlte után két órával kész vacsorával kell előrukkoljon.

Az első fordulóra február 23-án került sor, Chili con carne volt a vacsora, cserépemberekből volt az ültetőkártya és diploma járt minden kedves vendégnek, akik zokszó és kritika nélkül elfogyasztották a vacsorát. (Hadd jegyezzem meg, hogy a bejegyzést a tengernyi munka és házi feladat késleltette eddig.)

A második forduló is lejárt már. Tepsis csirkét vacsoráztunk tegnap, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett. És kis húsvéti csibék jelezték, hogy milyen kaja is lesz valamint kézzel rajzolt, írott diploma járt a vendégeknek.

Köszönet az apukáknak a vacsora utánra ajándékozott finomabbnál finomabb házi borokért, amitől aztán nagy beszélgetések, kacagások színezték a kedd estéket. 

Már az első előtti főzésnél kiderült, hogy nem magáért a versenyért jó, hogy kitaláltuk, hanem mert jó együtt lenni, nagyokat enni, beszélgetni és így kicsit jobban megismerni egymást... 

Hétfő

(az Egy 7vége című bejegyzés folytatása)

... a fű sem nőtt ma, de az órarend alakult... viszont fűt fát megmozgatva sem találtam senkit, aki ismerné az autómosó tulajdonosát... utolsó lehetőségként felhívtam az irodát, s mit  ad Isten, azt mondják, a főnök nincs, számot nem tudnak, de a kesztyű előkerült sárosan és vizesen, de ők megtisztították, menjek csak érte... Mentem is, kosznak nyoma sincs (szerintem rá sem került...), de a kesztyű a régi nagy örömömre.

Sajnos csak mikrovilágom jó néhány tagja tudja a történetet, s most, hogy visszakaptam a kesztyűt nem is tehetem közhírré a történteket, pedig már ki volt dolgozva a teljes népszerűsítési stratégia...

További tanulság tehát, hogy ne hagyjuk az igazunkat, legyünk, bátrak, magabiztosak és kitartóak, az igazság és a méltó büntetés egyaránt kijár mindenkinek.

Egy 7vége

A reggelt a hét fő témája és tennivalója határozta meg, szöktünk neki a laptopnak, hogy hány fok van odakint, -16, futás beindítani az autót... beindult nehezen, de rázott, csúnyán köhécselt, s ha ez még nem elég, a motorlámpa is jelezte, gondja van szegénynek...

A reggeli idejét és az egész délelőttöt a tervezés határozta meg... hétfőn kell hívni a kedvenc, imákba foglalt szerelőt, de a fia is vakáción van, lehet, épp sízik Ausztriába... máshoz nem mennénk, mi lesz?! Hiába mind hallottam a nyugtatást, csak a hidegtől lehet, semmi komoly baja nincs, biztos csak elfagyott kicsit a nemtudommi, nagyon idegesített, hogy miért pont most, miért pont velem... 

Na de beletörődve elindultunk megmosatni az autót, ugyanis megmaradt a mondás, ha koszosan viszed az autót szervízbe, olyan, mintha mosdatlan mennél orvoshoz... A kedvenc autómosó szülővárosomban van, de most beértük egy másikkal is, kb. 1 órát vártunk egy külső mosásra, belefáradva indultunk haza, és csak itthon vettük észre, hiányzik a mosás idejére az autóban hagyott  bőrkesztyűm. Az a kesztyű, amire évek óta vágyok, ezt a példányt tavaly nyár elején néztem ki, azóta rendszeresen ellenőriztem a boltban, hogy megvan-e még, sokszor felpróbáltam, elképzeltem, hogy az enyém lesz.... és az is lett, ajándékba kaptam a Mikulástól, buszon érkezett épp a napján, hogy aztán büszkén vezessek benne... Alig két hónapig hordtam és most nem volt meg, el sem képzeltem, hogy ilyen lehet... Visszamentünk, kértük szépen, kértük csúnyábban, de nem került elő... A szolgáltatásuk - amit becsületesen kifizettünk - hatszorosát lopták el...

Na de ne feledjem el az örömöt, kiolvadt az agyonfagyott autó és kialudt a segítséget kérő lámpácskája, megnyugtató érzés, de nem voltam igazán boldog tőle, lehet, hogy olcsóbb lett volna, mint a kesztyű, és egyébként is... 

Több tanulság is megfogalmazódott közben:  1. mindig történhetne rosszabb is, mint ami épp történt. 2. ha te tisztességesen végzed a munkádat, nem vágod át az embereket, nem jelenti azt, hogy más is ezt teszi. 3. semmit nem kell olyan helyen hagyni (irodában, autóban, lakásban), hogy könnyen hozzáférhető legyen, egy-egy ember ellop ezt-azt (az autómból már loptak el egy színben épp oda találó rotring golyóstollat)...4. ne ragaszkodjunk tárgyakhoz...   

Szóval ilyenre sikeredett az év első viszonylag tanulásmentesre, főként pihenősre, egymásra figyelősre tervezett szombatja, és ez még nem minden...

A vasárnap nagy örömünkre sokkal békésebben, nyugodtabban telt, igazi régi illatok és ízek világában.